A múlt század hatvanas éveiben, serdülőkoromban kezdődött beatkorszak, a pop- és rockzene gyermekkoromban még nem létezett. Felnőtté cseperedésemmel egy időben bukkant fel, fejlődött, és fejlődik ma is. Hogy ennek részese és tanúja is lehettem, többet érdemel holmi sztorizásnál. Különösen érdekes volt a műfajjal és a rajongó, zajongó közönséggel foglalkozó újságcikkeket, elemzéseket újraolvasni; ezekben kezdetben csak a bizonytalanság volt biztos: kell-e ez nekünk itt, a zavartalanul fejlődő szocializmus országában? Kell-e az egypártrendszerű hatalomnak? Engedjék vagy tiltsák? Hónapokon át próbáltam a gondolataimat rendbe szedni, az eseményeket időrendbe rakni, de a barátom mindvégig arra biztatott: ‒ Ne spekulálj, mondd, ami eszedbe jut. Mesélj kedvedre. Majd egyberázzuk, mint bográcsban a gulyást. Attól ízletes. Kedves olvasóim, a gulyás elkészült. Tálalom. (Lejegyezte: Szenczi-Tóth Károly)
